Doktor Kotász, miniszterelnök-jelölt

Botka Lászlót bedobta a törülköző, vagy ahogy dajcstomi mondta, az antigyurcsányista forradalom végképp felfalta önnön gyermekét. Vak csoszogását hallani eltévedt lovasoknak. A magyar baloldal újfent látványosan nem tudott kivergődni abból öntökönszúrás-spirálból, amiben vagy tíz éve, az első gyurcsányi megszorítások bejelentése óta vergődik. Pedig Botka aztán nagyon megpróbálta, de így is hiába.

Bebizonyosodott, hogy remekül funkcionál a Habony -> Rogán -> Orbán -> Hajdu -> Tarjányi -> Molnár politikai tanácsadó telekommunikációs láncolat, aminek végén a komplett MSZP-elnökség ott hegyezi a fülét. És ahogy Szanyi parlamenter mondta, bár nem pont erre értette: összeszarták magukat, amikor meglátták a Medián legfrissebb kutatását, miszerint történelmi mélyponton vannak. A bár rákosista, de legalább karakán értékvállalást (AKA Botka-program) végképp maga alá gyűrte a biztos képviselői fizetés utáni fátyolos vágy, ami persze teljes mértékben érthető. Én is szívesen elfogadnám a havi fixet három gomb naphosszat való vezényszóra-nyomkodásáért egy puccos neogótikus palotában, félméteres habszivaccsal a hátsóm alatt. Tényleg jó buli lehet.

Az MSZP posztbotkai helyzete sokkal egyszerűbb azonban, mint amilyennek elsőre látszik. Ahogy a régi pesti szakállas mondja: reménytelen, de nem súlyos.

Botka borulásával az MSZP az arcát veszítette el, márpedig akinek arca nincs, annak személyisége sincs, és hamar az eljelentéktelenedés perifériáján találhatja magát. Elvégre választási kampány van, vagy mi, ilyenkor a kormányfőjelöltek szokták megmanifesztálni a pártmondanivalókat; nem véletlen, hogy a törpepártok is saját miniszterelnök-jelöltekkel villognak. A Botka utáni MSZP arctalanságára a direkt gyógymód az, ha gyorsan kerítenek egy új, saját miniszterelnök-jelöltet. Sok választási lehetőség nincs, a legegyszerűbb, ha a jelenlegi pártelnököt, Molnár Gyulát koronázzák meg, és ezzel elejét vehetik a párt parlamenti küszöb felé való további fénysebességű töpörödésének. Az MSZP jelenleg is egymagában testesíti meg a magyarországi szociáldemokráciát (jelentsen ez bármit), és Kádár apánk országában ennek a ténynek a puszta rendszeres felemlegetése is bőven elég lehet egy biztos, 6-8-10 százalékos listás választási eredmény eléréséhez.

A gond csak az, hogy az aktuális választási matekot a Fidesz pártszékházában számolták ki.

Ennek a mateknak a lényege, hogy az ellenzéki pártok csak akkor tudnak nyerni egy magyar parlamenti választáson, ha valamilyen formában – kapaszkodjatok a karfába! – összefogva indulnak el rajta. A Fidesznek éppen ezért minél több akarnok balpártra van szüksége, akik egymással harcolva aprózzák az ellenzéki szavazótábort. Nem pesti vicc, hanem a hávégé szerint megesett az eset, miszerint a kormányzópárt pár napja már tartott is egy elnökségi válságtanácskozást arról, hogy hogyan lehetne megmenteni az MSZP-t. Nem lennénk meglepve például, hogy ha a szocik az előbb vázolt, önállóságukat megőrző stratégiát választanák, úgy pártjuk pozitív műsorideje hirtelen a sokszorosára emelkedne az állami médiában – sőt, a Nagy MSZP-közmédia Megbékélés mintha már meg is kezdődött volna, bár ezt később cáfolták.

Nem vitás, hogy az orbánváltás ügyét az szolgálná jobban, ha az MSZP nem állna elő újabb saját kormányfőjelölttel, hanem beállna egy esélyesebb másik mögé. Azonban ha a jelenlegi megszégyenült állapotában, egykori nagypártként így tenne, azzal a saját jelentéktelenségét ismerné el. Mert ha X párt az Y kormányfőjelöltjét támogatja, akkor X addigi szavazói miért a saját pártjukat szeressék, és ne az Y-t? Az MSZP népszerűségi indexe már most minden bizonnyal „utolérte” a DK-ét, és gyorsan tart az LMP felé is. Ha a friss arcvesztés után még az önállóságukat is feladják, úgy utóbbi két formáció néhány héten belül, politikai műszóval élve, kannibalizálni fogja őket. Ha van is a szocialistáknak emberanyaguk hozzá, hogy onnan visszajöjjenek, jól rejtegetik; sokkal valószínűbb, hogy e forgatókönyv leforgása inkább a boldog megmurdálást fogja jelenteni az MSZP számára.

Egészen eleddig a DK volt a magyar politika trollpártja, aminek elnöke a maga rendszeres, ám látszólag értelem nélküli politikai perfomanszaival sikeresen osztotta meg a baloldalt, és tartotta aktívan a saját szavazótáborát. Most végre minden értelmet nyer: a szétesett MSZP-vel szemben mutathat erőt, egységet, és porszívózhatja össze a csalódott baloldali-liberális szavazókat. Akiknek meg Gyurcsány még így is túl sok, azoknak ott a magyar Hillary Clinton által vezetett LMP, aki már MSZP-közeli magánszemélyeket is elkezdett leigazolni (Werber, Demeter), hogy tuti elég ötletet kapjanak az ikszeléshez a népi baloldal e hét elején hirtelen árván maradt hívei.

A dékások és a zöldpártiak már nem szívesen osztanának túl sok lapot az eddig őket lenéző MSZP-nek. Ezzel egy igen ismerős pozícióba lavírozódtak bele a szocialisták: vagy feláldozzák magukat a kormányváltás oltárán, vagy ők lesznek az Orbán-rezsim legújabb gonosz hatalomban tartói. Keserédes dilemma.

Molnár Gyula lett az új Gyurcsány Ferenc.