Végre lefújták a Soros György-féle konzultációkampányt, és most hogy lefújták, jól érezhetően légüres térbe keveredett a kormányzati kommunikáció. Lesz még egy-két konzultációs eredményismertető, amik már csak enervált afterpartik lesznek az elmúlt év xenofób hajcihőjéhez képest. Megtudjuk, hogy melyik kérdésre lett 99,9 % vagy 99,5 %  a nemek aránya – na ja, ha már egyszer a résztvevők száma darabra pontosan megegyezik a Fidesz aktuális szavazótáborával, akkor mégis mire számítottunk?

A Soros-téma innentől már csak lefelé fog kókadozni, hiába próbálja maga a mumus milliárdos néhány ezer dolcsiból melegen tartani. Az, hogy egy kis aprópénzből megtámogat néhány jóravaló vidéki civilszervezetet, meg alig olvasott sajtóterméket, messze nem olyan jegecesen hátborzongató, mint maguknak a füstös képű migráncsoknak a megjelenése a magyar pusztában. Hiába alkotta meg rekordgyorsasággal és adta bele bábpolgármesterei szájába a Rogán Antal-féle kommunikációs minisztérium a legfrissebb verbális csodapanelt („bevándorlásszervező irodák”), konkrét bevándorlásszervezés nélkül ez már nem lesz annyira penge, mint lett volna régen, a nagy népátvonulás idején.

Friss és valós Soros- és/vagy menekült-rémhírek nélkül a fideszes fóbiakommunikáció ugyanúgy kontraproduktívvá válik, mint a tavalyi, túltolt népszavazási kampány idején. Hasonló súlyú, hálás nemzetközi figyelmet kiváltó ügy legfeljebb az ukránok legújabb kori, európai értelemben vett szívatása lehetne az Orbán-kormány részéről, de ez egyrészt nem érdekli annyira a népeket, másrészt véletlenül még igaza is van Szijjártó Péter küküminiszternek a témában. Daliás atlantizmus álcája mögé bújva nemzeti kisebbségeket kulturgenocidálni bizony nagyon nem szép dolog. Hol itt a botrány, hol van itt népi-urbánus konfliktus? Sehol.

Repül a bálna, érik a narancsbukta.

A lefutott nemzeti konzultáció után megüresedett kommunikációs térbe könnyedén törhetnek befelé az ellenzéki pártok, bár pechjükre épp mostanában egy nagyobb és egy kisebb horderejű esemény is gátolja őket ebben. A nagyobbik horderejű egy volt valóságshow-hősnő színes szexista fotókkal gazdagon illusztrált meggyilkolásának sztorija, a kisebbik pedig, hogy az USA elnöke épp tegnap jelentette be, hogy hazája globális kül- és biztonságpolitikáját ezentúl bibliai alapokra helyezi.

Mint azt minden nyeretlen kétéves tudja ebben az országban, a NER ereje a centrális erőtérből fakad, így a kormány leváltásának egyik feltétele (a tizenegyből) az ellenzékiek összefogása vagy koordinált indulása. Az MSZP és a DK már most nagy léptekkel halad a megállapodás felé, bár menet közben, mint az az idegesítő típusú szerelmespár, túláradóan romantikus érzelmeik kifejezéseképpen állandóan veszekednek, cukkolják egymást. Bár a magyar baloldal kettéhasadt egy posztkommunista és egy gyurcsányista szeletre, attól azok még összeillenek, mint két régi legó. Komolyabb probléma, hogy már csak a nagyvárosi bázisukat érik el, a vidéki szavazóikat nagy többségében elvesztették.

E gazdátlanul maradt nem-fővárosi baloldali tábort még 2010-ben a Jobbik kaparintotta meg magának, és őrizgeti azóta is szorgalmasan. Bár az utóbbi egy-két évben Vona Gáborék sikeresen megszabadították magukat a nemzeti radikalizmus minden nyűgétől, azt már elfelejtették kifejteni, hogy akkor mi is van helyette. Így bár szavazótáborukat megtartották, a középpártból nagypárttá válás mutatványa nem jött össze egyelőre – nem csoda, hogy Vona pártelnök fantáziája a választásokhoz közeledvén az egyedül kormányzás felől egyre inkább a többi 2010. utáni párttal való koalíciókötés irányába van meglódulva.

És innen már csak egy hangya-nemzőszervnyi távolságra vagyunk a nagy ellenzéki választás előtti koordinációban való jobbikos részvételtől is.

Miért nem látni Viktort?

Az egyik ilyen 2010. utáni párt, aminek a társaságára Vona Gábor vágyik, az LMP volna. (Igaz, a DK-t is jelölt évszám után alapították, de az valójában, mint láttuk, az emeszpé oldalbordája csupán.) Akárcsak a Jobbik, mára az LMP is túl van a rezsimváltáshoz elengedhetetlenül szükséges nagy antiorbánista fordulatán. Hogy még több pártjukban csalódott MSZP-árvát csábítsanak át, direkt alkalmaznak volt MSZP-s kádereket – szegény Schiffer András, aki nem antiorbánista volt, csak antikapitalista, forog a politikai sírjában. Ráadásul egy fideszes hírblog pont tegnap oknyomozta ki azt, amit 4 nappal korábban maga Szél Bernadett jelentett be, nevezetesen, hogy összefogás készül a többi ellenzéki párttal is. E hadművelethez egyébként mottó gyanánt okosan lenyúlták még nevét is a Bajnai Gordon-féle Együtt pártnak („Korszakváltók”) – hiába no, Werber papa tényleg tud valamit, azt meg kell hagyni!

Persze a zöldpárt magabiztossága nem teljesen légből kapott: Szél társelnök személyében a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltjük van, ráadásul casting nélkül. Aki eddig eljutott e cikk olvasásában, annak ugye nem kell kifejtenem, hogy minden parlamenti választást a bizonytalan, centrista szavazók döntenek el? Szél a pártelnökök közül a legkevésbé megosztó személyiség, nincs kormányzati múltja, sem zűrös ügyei vagy durva megnyilvánulásai, és politikusnak még fiatal is – csupa olyan paraméter, amivel a nem pártelkötelezett szavazókat ki lehet mozdítani a fotel mélyéből. És Magyarország első női miniszterelnöke is lehetne! Egy ellenzéki vezető erősségének csalhatatlan jele a jelenkori magyar kremlinológiában, amikor a fideszmédia jól szervezett össztűz alá veszi az illetőt – épp ez történt az utóbbi napokban Szél elnökkel, amikor Mumus Györggyel próbálták nagyon összemosni. Bizonyára nem utoljára.

Egy szó mint nyolcszáz, jelenleg a politikai folyamatok erősen egy Szél Bernadett vezette bal-jobb összellenzéki koordinált indulás irányába kulminálnak. E szép képletből már csak a pesti nagykörút erős pártja, a Momentum Mozgalom hiányzik. Fekete-Győr Andrásék jól felkavarták a baloldali politikai állópocsolyát az idén; áttételesen nekik is köszönhető, hogy megmozdultak dolgok, és végső soron eljutottunk az erőviszonyok mostani kikristályosodásához. Azonban a szuverenitását eddig kényesen őrző mikropárt rövid időn belül útelágazódáshoz fog érkezni: vagy csatlakozik a többi antiorbánistához, vagy a választók fogják őket kiszórni az elitből. Akármi is történik, az a Momentum már nem ugyanaz lesz, mint amit idén év elején, a nolimpiás aláírásgyűjtés idején megismertünk. Béke poraira!

Mindeddig elképzelhetetlen volt, de akár még az is előfordulhat, hogy valamikor jövő tavasszal egy szép napon majd arra fogunk ébredni, hogy a NER hirtelen eltűnt.

Mert elfújta a Szél.