Keményen lesújtott a huszonegyedik századi magyar dolgozó nép ökle, az Állami Számvevőszék, és nem kímélt semmilyen ellenzékinek látszó tárgyat, csak úgy röpködnek ide-oda a bírság-milliók és százmilliók.

Az egyszeri újságolvasó meg megint nem teljesen érti a dolgot: ha a Fidesz a galaxis összes közvélemény-kutatása szerint úgy vezet, mint Hosszú Katinka a vegyesúszó falubajnokságon, akkor miért is jó nekik ez a legújabb nyilvánvaló botrány? Legalább magukat is megbírságolták volna kicsit, mondjuk egy áron alul megvett gyurmaradír miatt, jelképesen ötszáz forintos büntetéssel, csak a látszat kedvéért! De nem, nem és nem!

Gulyás Gergely narancsfrakció-vezető meg is mondta a baloldal önsanyargató tévéjében, hogy ez az ügy bizony kínos a Fidesznek, az ellenzéknek pedig tök jó, mert mártírt csinál belőlük. Persze abból, hogy ezt éppen Gulyás adta így elő, sejthető, hogy éppen az ellenkezőjét gondolja a dologról.

Bizony, más logikák húzódnak meg itt a háttérben!

Ahogy befordultunk a választási kampány utolsó kanyarjába, és jöttek a friss közvélemény-kútásói adatok, a Fidesznél leesett a nagy tantusz, hogy itt nem csak egy sima Orbán Viktor-kontinuitás, hanem egy újabb alkotmányozó többség megszerzése is kinéz tavaszra. Kétharmad-szagra gyűl az éji vad. Márpedig volnának még bőven „fontos” elintézni való ügyek egy újabb kétharmad esetére is. Például, hogy a pretrianoni magyaroknak (akiket véletlenül épp csak a Fidesz tud érdemben megszólítani) listás szavazat jár, de egyéni nem, az úgy egy elég ferde megoldás. Ha e polgártársaink is kapnának égtájanként egy-egy egyéni parlamenti képviselőt, máris sokkal egységesebb lenne a nemzet, nem igaz? Vagy ott van a gyerkőcök után járandó plusz szavazati jog. Habár ebbe az ügybe a Fidesznek pár éve egyszer már beletörött a zsebkése, azóta már sok víz lefolyt a Tiszán, és nincs az az isten, hogy a szavazótábor hosszú távú stabilizálásának a népszaporulat serkentésének szent ügye ne érne meg majd egy újabb bepróbálkozást ebben a témában.

Egy szó mint százötven, sok „szép” feladat lenne a legújabb kétharmaddal is – megszerzését semmikép nem szabad a véletlenre bízni. Az, hogy most a Fidesz ölébe hullott egy újabb ilyen történelmi lehetőség (köszi, Botka!), a legendás kommunikációs kockázat-minimalizálási stratégia őrült kimaxolására késztette a kormányzópártot. Ennek lényege, mint ahogy azt szerény blogunk is többször megénekelte már, hogy az erkölcsileg agyonterhelt Orbán-rezsim visszásságainak módszeres bemutatását megelőzendő, a közbeszédet kreált botrányok véget nem érő sorozatával kell folyamatosan tematizálni. Ha az egyik „botrány” már nagyon elfajulna vagy kifulladna, akkor azt egy újabb, még nagyobb botrány kirobbantásával kell palástolni. Így épült fel szépen a fideszes botrány-piramisjáték az elmúlt években, a Charlie Hebdo-féle Orbán-nyilatkozattól kezdődően a nemzeti konzultációkon, plakátkampányokon és népszavazáson át a Soros György-ellenes kormányintézkedésekig (CEU- és civilügy).

A negatív reklám is reklám; ha már egyszer a sajtó a botrányokat szereti, akkor legalább mi mondjuk meg neki, hogy mi számítson „botránynak” – gondolták a Fidesz zseniális kommunikátorai.

A tematizálás diktatúrája

Így jutottunk el, miután a Soros György-tematika sajnálatosan lecsengett, az egyoldalúan megbírságolt ellenzéki pártok ügyéhez. A történet bicskanyitogató, de minden tiltakozás, esemény és nyilatkozat a témában csak egy-egy újabb dal a Habonyvég Minisztérium kottájából. Értékes médiapercek vesznek el vele az ellenzék számára. Amíg a pár milliós bírság körülményein sírdogálnak, legalább addig se beszél senki az igazán kínos nagy egészről. Például, hogy hogy kerülhetett az ország teljes gazdasága, politikai élete és médiája egyetlen ember, azaz Viktor király közvetlen irányítása alá. Vagy hogy hogy sikerült nyolc év alatt nyolc évszázadot visszamennünk a történelemben. Pár hétre vagyunk már csak a választásoktól, az idő gyorsan elszivárog, különösen, ha közben az utcabútorok piaci árának meghatározási lehetőségeit is kellő alapossággal megvitatjuk.

A másik leágazódása a történetnek, hogy ha az ÁSZ akciója nem csak egy egyszeri kampány-nekibuzdulás volt, hanem tényleg komolyan veszi ezentúl a dolgát, akkor érdekes változások jöhetnek a honi pártpolitikában. Sokkal nehezebb lesz feketén vagy szürkén pártokat létrehozni, finanszírozni – pedig az ilyesminek évtizedes hagyománya volt eddig itt, Magyarföldén! Az is lehet, hogy eme új rendre való felkészülés hevében kezdett a Fidesz épp a napokban sárga csekkes kampánypénz-gyűjtő akcióba. 2014-ben ugyanilyen módszerrel 400 milliót kalapozott össze pártjának a miniszterelnök, és hívei jelenkori lelkesedését látva (vö. közvélemény-kútásók) könnyen lehet, hogy idén is hasonló összeg fog befolyni egyéni adományokból. Az állami média és a kormányzati „tájékoztató” plakátok árnyékában ennél sokkal többre nem is lesz szüksége a narancspártnak, hogy a majdani, saját logó alatt futó választási kampányát „törvényesen” lebonyolíthassa.

Ezzel szemben, egy hirtelen vaskalapos pártgazdálkodási revizorrá avanzsáló ÁSZ gyökeresen tovább fokozhatja a Fidesz–KDNP-n kívüli pártvilág média- és finanszírozási nyomorát. A jelenlegi állami támogatások és képviselői fizetések csak néhány, közepesen tehetséges politikus egzisztenciájának fenntartásához és a demokrácia látszatának úgy-ahogy megőrzéséhez elegendők, érdemi közélet cselekvések inspirálására kevésbé. Most intézményesedik a már eddig is élő rend: a politikai kommunikációt agresszíven tematizáló kormányzatot biodíszletként bár véleményében szabad, de adminisztratív eszközökkel direkt gyengén tartott pártok veszik körül. Utóbbiaknak csak arra futja az erejéből, hogy a kormány által nekik dobott kommunikációs gumicsontokat rágcsálják, szándékolt magas labdáit lecsapkodják.

Nem is kell eljutnia a Fidesznek a demokráciából az autokráciába. Bőven megfelel neki a jelenlegi mediokrácia.