Orbán Viktor, a demokrácia megmentője

Eltelt hát egy derék hónap a nagy CEU-botrány kirobbanása óta, és szomorú, de tény, hogy a közvélemény kútásóinak egytől eltekintve csak mérsékelt Fidesz-veszteségeket sikerült elkönyvelnie. A kivétel a Mediáné, de az is olyan, mintha kissé túlmérték volna a Fideszt januárban (hárommillió szavazó, ahan persze), és most szégyenszemre korrigálniuk kellett volna az adatukat. Ugyanakkor a habonyista elhajlással szintén kevésbé vádolható ZRI kutató még némi növekményt is kimutatott a narancspárt javára. Mik vannak!

Közben ha óvatosan a naptárra tekintünk, az is feltűnhet, hogy majdnem napra pontosan 11 hónapra vagyunk a jövő évi nagy esedékestől. Tehát ha igaz, hogy 1 millió új szavazót kéne a baloldalnak szereznie az Orbán-féle pancserdiktatúra leváltásához, akkor a hátralévő időben kb. napi 3500 embert kéne megnyerniük maguknak – mondjuk ez az elmúlt napokban biztos nem sikerült. És ahogy telik az idő, ez a 3500-as szám egyre csak nőni fog, mint Botka László vagyonnyilatkozat-pótlási listája.

Az időhurok szorítása tehát Fidesznek dolgozik.

Nem részletezzük, mert a Nemzet Elemzője már szépen kifejtette egy lepedős interjúban: a Fidesz érdeke a meccs mostani állásának őrzése; blogunk is jelezte már, hogy végső soron erre fut ki az egész CEU-ügy, meg a többi kreált botrány. Nem véletlen, hogy újra divatosak lettek azok a belvárosi legendák, miszerint Pikszisből Kiesett Lajosnak politikai atombombái lennének Orbán ellen (kompromittáló titkos hangfelvételek, dokumentumok), amikkel jól el lehetne bizonytalanítani a Fidesz mellett 2002. óta gránitszilárdságúan kitartó 2,1-2,3 milliónyi szavazót. És az se véletlen, hogy a baloldal legleleményesebb versenyzője, Eltúrtuk Ferenc is épp mostanában próbálja feljebb tornászni nem létező népszerűségét azzal, hogy állítja: neki is vannak efféle titkos dokumentumai.

Addig azonban, amíg Lajos vagy Ferenc elő nem állnak a farbával, abból tudunk csak kiindulni, amit eddig kifőztünk: a CEU macerálása nem keltett világvége-hangulatot a Fidesz-táborban. A vidéki törzsbázis alighanem inkább Toroczkai Lászlóval, semmit Gulyás Mártonnal ért egyet ebben a témában; a „Soros-egyetemet” szerintük is, mint valami új, liberális Bastille-t, le kell rombolni, romjait gasztronómiai ízesítőanyaggal felszórni. Tiszta sor.

Ha tehát senki nem tud élesíteni semmilyen atombombát a következő szűk esztendőben, akkor nem az lesz a kérdés, hogy győz-e a Fidesz, hanem hogy mennyivel. Innen aztán újabb két logikai elágazódás lehetséges. Ha Orbánéknak sikerül visszaállítaniuk az elveszett kétharmadot (nyugdíjprémium, szevasz!), abból majd az lesz a karakán következtetés, hogy lám, a fideszes élcsapaton kívül nincs más embergyermeke Magyarországon, aki alkalmas lenne a kormányzásra. Sajnos, a 2006. óta folyamatosan tartó gazdasági-társadalmi válság még most, 2018-ban sem ért véget Magyarországon. Tovább kell hát szorítani a már amúgy is korlátozott demokrácia keretein pont azért, hogy az Egyedüliként Alkalmasok az ezután következő választásokon is biztosan megszerezzék a kétharmados többséget. Ez leginkább a választójogi rendszer további kreatív alakításán keresztül képzelhető el. A határon túli magyarságnak is simán „kijárna” például egy-két egyéni körzet, vagy a gyermekek után járó, ám bonyolult regisztrációhoz kötött extra szavazójog is rég dédelgetett rémálmok a jobboldalon.

Forgatókönnyek

Sokkal valószínűbb azonban, hogy mint mindig, a gonosz kutatócégek most is vagy 5-10 %-kal túlmérik a Fideszt – ezt teszi a fotelszavazók „úgyis nyerünk” mentalitása. Ha nem 50, hanem csak 40 % körüli eredményt érnének el jövőre, akkor már egy egész más kanyart venne a történet: így csak egy sima feles többség jönne össze a Parlamentben. Tehát ’18. tavaszáig lehet, hogy kitartott még valahogy a nagy kormányzati George Soros Horror Show, de onnantól számítva még négy évig már biztosan nem fogja elszórakoztatni az úri közönséget ez az egyszerű műsor. Új ciklushoz új produkció kell. Nem ártana kezdeni valamit pl. az ország régióban utolsó versenyképességével, az államadósságot folyton újratermelő elosztórendszerrel, vagy a földbe állás felé vidáman röpülő nyugdíjkasszával, csak hogy néhány apróságot említsünk.

Nu, ekkor fognak Orbánék is szembesülni vele, hogy a minősített többséget igénylő törvények nagy száma miatt rendszerük hosszabb távon csak a minősített többség birtokában működtethető. Még szerencse, hogy az ellenzéknek is érdeke lesz a kétharmados jogszabályok alapos megritkítása, ha ők is akarnak egyszer kormányozni. A Fidesznek pedig lesz egy nagy aduja a majdani újrademokratizálási alkukhoz: a választójogi rendszer megreformálása.

Rögtön szögezzük le, húzzuk alá, emeljük ki: szerintünk tévedés az a közkeletű, ám annál népszerűbb elmélet, miszerint a fő gond a választási rendszerrel annak „aránytalansága” volna. Lószőrt, mama! Úgy kell nekünk egy tízpárti kormány, mint üveges póknak a szivárványszínű portörlőbot. A Fidesz-féle választási szisztéma legnagyobb trükkje (vagy disznósága, kinek mi) nem az egyéni körzetek csökkentett száma és megnövelt aránya, vagy a gerrimandering, hanem hogy egyfordulóssá tették a szavazást. Minden, a létező baloldal összes nyomora, és a Centrális Erőtér összes centrális ereje erre csavarra vezethető vissza.

Két forduló esetén az első szavazási kör után világosan kiderülhetne, hogy kinek hol és kinek a javára kell visszalépnie, így nem játszódna le többé a szemünk előtt ez a mindenkinek kínos, baloldali összefogás című politikai pornó. Ha egy csupán feles többséggel megvert jövőbeni Fidesz-frakció ennek megszüntetését ajánlaná fel az ország kormányozhatóságáért cserébe, az nem lenne rossz alku egyik fél számára sem.

Nini, paradoxon: ha a kormányváltás esélyét elszerencsétlenkedi is a baloldal, anélkül is nagy tétje lesz a ’18-as választásnak.