A polgári xenofobizmus paradoxonja

Szűk egy hónap múlva esedékes a szűk egy hónap múlva esedékes, és végre megbolydultak kicsit a magyar közélet golyói. Meghasadt a NER, mert egy város azt mondta: elég volt. A választók olyan durván meghódmezővásárhelyezték a fideszes politikai és értelmiségi elitet, hogy azóta is, ha nem a tévének nyilatkoznak éppen, csak a sebeiket nyalogatják serényen.

Pedig milyen álomszerűen indult ez a kampány a narancspárt számára!

A három évvel ezelőtt villámgyorsan felhúzott határvédelmi kerítéssel és a szigorú jogi határzárral olyan mintaszerűen állították meg a balkáni útvonalon akkoriban napi sokezrével közlekedő menekült- vagy migránstömegeket (kinek mi, aláhúzandó), hogy erre a sztorira aztán rá is húztak 1 db népszavazást, 3 db nemzeti konzultációt, és számos plakátkampányt. Ennek eredményeképpen az elmúlt években, ahogy azt egy bizonyos néhai mondaná, a sz…ból hozták vissza a kormányzást (ami a simicskátlanodás okán vergődött a csőd szélén akkoriban), sőt úgy lenyúlták az addig radikális Jobbik szavazótáborát, hogy utóbbi azóta is csak néppártosodni próbál kínjában. Több éves kemény munkával tehát nettó bevándorlásellenes párttá avanzsált az Orbán-féle „polgári szövetség”; politikusaik tényleg már a rigó füttyéről se tudnak úgy nyilatkozni, hogy ne migránsozzanak, sorosgyörgyözzenek is egyet mellé.

És a szép rendpárti sikerek mellé az utóbbi időben nem kevésbé látványos gazdaságpolitikai eredmények is társulni kezdtek.

Tavaly úgy hasított a dzsídípí, ahogy legutoljára több mint tíz éve, a régi szép kétezres években, és idén is hasonlóra van kilátás. A reálbérek is kétszámjegyűen vágtatnak, miközben az állam lakásokat osztogat dögivel, meg stadionokat, amik mellé évente egy-egy olimpiai szakági testművelő világbajnokságot is kapunk (lásd még: „Kenyeret és cirkuszt!”). A jövedelem- és a társasági adók eközben egylyukúak lettek, az államadósság-arány is szerencsésen stagnál a növekedés helyett, miközben rekordalacsony kamattal hitelez minket a külföld, sőt elkezdődött egy új, a korábbinál jóval robusztusabb atomerőmű építése is (lásd még: ókori Egyiptom, fáraók, piramisok).

A legújabb idevágó attrakció pedig az volt, amikor a miniszterelnök egy Facebook-videóban csak úgy előkapott a mellényzsebéből cirka ötvenmilliárdot, és kiszórta a nép közé. Van pénz!

Azt gondolhattuk, hogy ezekkel a parádés gazdasági eredményekkel, kiegészítve a hatékony xenofóbiakampánnyal, a Fidesznek csak hátra kell dőlnie, és megvárnia, hogy a felcsúti gyors 2010. és ’14. után harmadszor is berobogjon Budapestre. Újabb „történelmi” siker készült: az a szakállas politológiai közhely, miszerint választást nyerni polgári demokráciában csak középpárti politikával lehet, megdőlni látszott.

Egészen ama bizonyos két héttel ezelőtti, vásárhelyi vasárnapig.

A jövő elkenődött

Olyan öregek vagyunk, hogy még emlékszünk rá: a mai migránsgyűlölő Fidesz-ideológia gyökerei még a 2002-es Váratlan Vereség idejéig nyúlnak vissza – nem véletlen, hogy azóta is emlegetik. Akkor állt össze Orbán örökös miniszterelnök fejében az a nagy megfejtés, miszerint Magyarországon nincs elég vastag középosztály a sikeres polgári politikához, ezért a választási győzelemhez a jobbközépnek mindenképpen le kell mennie lumpenproliba. A Fidesznek is szüksége van egy olyan fajta gyűlöletkarmesterre, mint amilyen az MSZP-nek volt annó Ron Werber – így lett az említett évtől Habony Árpád, népi tapasztalati szakértő minőségében a hazai „polgári populizmus” rendszerének kiötlője és főstratégája.

A többi pedig, ahogy mondani szokás, már történelem.

Az alsóbb néposztályok gyötrelmeire demagóg módon építő habonyi politika sikereinek az elmúlt évtizedben jól megágyaztak az objektív világpolitikai körülmények is. A nagy gazdasági válság után (a magyar dzsídípí ötödét kifútta a szél az ablakon) következő interkontinentális menekültválság keltette szociális és közrendészeti rémületben az Orbán–Habony-féle bunkópolitika kétségkívül egy kis biztonságérzetet adott az országnak. Ezért a biztonságért cserébe még az üzemi szintű korrupciós rendszer kiépítését is elnézte a lakosság: nem baj, hogy loptok, de legalább nem vagyunk államcsődben, és füstös képű migránsok se lepték el még a magyar pusztát. Alkotmányos költség, valamit valamiért.

Tavaly azonban, mint a poszt elején utaltunk rá, ismét látványosan felpörgött a polgárosodás kis hazánkban. Kormányzati intézkedéseknek is köszönhetően a bérek lassan európailag értelmezhető szintre emelkednek, államilag támogatott ingatlantulajdon-gyarapítási program kezdődött, a középosztály-beli családok támogatására is óriási összegeket költenek, satöbbi satöbbi. Márpedig régi tapasztalat, hogy akinek stabilizálódik az anyagi helyzete, annak előbb-utóbb az elmeállapota is stabilizálódik. Ha mindez országos méretekben történik, akkor az a politika általános mérséklődésével, centrista pártok erősödésével, szélsőségesek gyengülésével jár együtt. Ebbe a képletbe még belekavarhatnak – mint ahogy történik ez több nyugati országban –, a bevándorlók nagy száma miatti feszültségek, ám ez Magyarországon, az Orbán-kormány szintén feljebb említett, karakán határvédelmi fellépésének köszönhetően, megint csak nem opció: nincs itt egy fia migráncs se, akitől rettegni lehetne.

Kapaszkodjatok meg, politológia-tankönyvekbe illő paradoxon következik: sikeres kormányzásával a Fidesz maga számolta fel a habonyizmus társadalmi alapjait.

Az egész ország hódmezővásárhelytanulságázik, pont szerény blogunk maradna ki a jóból? Igenis, Hódmezővásárhely Tanulsága, hogy a régi-új polgári Magyarország megálljt parancsolt az Orbán-féle plebejuspolitikának. Az első napokban még úgy tűnt, hogy meghallották az üzenetet, aztán kiderült, hogy mégse. Fönntartja még őket az elmúlt évek xenofóbiakampányaitól vett lendület, miközben az elbizonytalanodott tábor maradékát egyre durvább hergeléssel próbálják felrázni, no meg elérni, hogy a hírek elején maradjanak. Azonban a közvéleményt már régen nem az ország idegenrendészeti védelme érdekelné (az már meg lett oldva szépen), hanem a további fejlődés, építkezés lehetőségei. Erről a témáról viszont nem sokat hallani.

Ilyen körülmények között Fidesz már csak a többség akarata ellenében, „trükkök százait” bevetve tarthatja meg a kormányrudat április 8. után is. Kamupártokkal, egymás ellen manipulált ellenzékiekkel, határon túli szavazatokkal, hiszterizált saját táborral. Azt pedig a történelemkönyvekből tudjuk, hogy mi következhet egy ilyen csalárd hatalommentés után.

Igen, az: a gyurcsányi bukóív.