Végre teljes egészében megalakult a legújabb Orbán-kormány, jön a kolbászból kerítés, meg a kerítésből kolbász, tovább nőnek a bérek és csökkennek az adók, évi négy százalékkal hasít majd a dzsídípí, meg lett ígérve.

Ezzel a tempóval végre komoly esélyünk nyílik rá, hogy nyolc éven belül utolérjük a mai Románia szintjét.

Kell is az energia, mint a rasztás négernek a Sport Szelet reklámban, mert közben az EU a végelgyengülés jeleit mutatja éppen. A gazdasági válság már kisöpörte a briteket, a Grexitet is csak hajszállal sikerült megúszni, miközben Olaszországban egy erősen euroszkeptikus kormány alakulgat éppen, jelentsen ez akármit is. A káoszba süllyedt mediterrán térségből érkező menekülthullámot sem tudja értelmesen kezelni az Unió – ha ezt a témát sikerül a jövő évi európai parlamenti választásokon fő kampányelemmé emelnie az ebben utazó újjobboldali pártoknak, akkor akár a magyarországi április nyolcadikai minta alapján, meglepetésszerűen jó eredményt is elérhetnek. Ez esetben az is lehet, hogy 2 év múlva ilyenkor már nem is lesz olyan, hogy Európai Unió, vagy legalábbis a jelenleg ismert változatában nem. A helyzet súlyosságát tetézi, hogy a keményen dolgozó amerikai nép Donald Trump elnök útján megüzente: ezentúl a két szép szeméért nem hajlandó finanszírozni Európa biztonságát. Mostantól nekünk kell megvédenünk saját magunkat, mik vannak!

Nehéz idők járnak, és ebből is látszik, milyen bölcs döntést hozott a magyar nemzet, amikor az enyves kezű, de véres szájú Orbán Viktor országlásának folytatására szavazott másfél hónappal ezelőtt.

Kihirdették a választás végeredményét, alakulgat a következő úrsággyűlés, keresgéli az irányait mind a kormánypárti, mind az ellenzéki politika. Persze ebben látszólag, rövid távon az előbbinek van könnyebb dolga. A „sikerrecepten ne változtass” elvén úgy tolják továbbra is fullba a migráns- és Soros György-ellenes propagandát, mintha nem lett volna tegnap, és nem lenne holnap sem.

Pedig lesz. Nem is túl soká.

Soros kiutálásával elképesztő hibát követett el a magyar politikai elit. Világuralomra törő gonosz zsidót faragtak belőle, holott személyében mégiscsak a világ legbefolyásosabb magyarját tisztelhetjük, bejárással olyan globális érdekkörökbe, amilyenekről tíz magyarországi közjogi méltóság egymás fejére állva is legfeljebb csak álmodhat. Sorost nem kiutálni kellett volna a nemzettestből, hanem gesztusokat téve felé, okosan bevetni a magyar ügyek nemzetközi lobbistájaként. De hát nincs mit tenni, az elszalasztott lehetőségek országa vagyunk (persze melyik nem az itt, káeurópában), ez a vonat már elúszott. Habár a Fidesz a sorosgyörgyözős xenofóbiakampánnyal világraszóló diadalt aratott az április nyolcadikán volt esedékesen, bármekkora udvariatlanság, ezen a ponton muszáj utalnunk az 1930-as születésű mumus milliárdos igencsak hajlott korára. Megkerülhetetlen a kérdés: mi lesz, ha az öreg Soros végleg visszavonul és elhallgat, netán – mi kérünk elnézést! – maga a Teremtő szólítja vissza magához hirtelen? Mi lesz így a személye köré felhúzott magyar állami gyűlöletpropagandával?

Nem vitás: ha Soros György meghal, Orbán Viktor és Rogán Antal lesznek a világ legszomorúbb emberei.

Egységben a nyerő, Orbán lett a viktor: a felcsúti gyors zsinórban harmadszor is berobogott a budapesti Kossuth térre. Kétharmados többséggel uralkodhat még négy évig a rendszerváltó nemzedék utolsó túlélőpártja, a Fidesz. Sokat fogja még a közbeszéd közbeszélni ennek a borzalmas/gyönyörű vasárnap éjszakának (kinek mi, aláhúzandó) a lehetséges okait és következményeit – pont szerény blogunk maradna ki a jóból? Nézzük a tíz közvetlen okot, ami Orbán országlásának legújabb kori folytatódásához vezetett:

1. Orbanomics

Nem vitás, a 2008-2009-es gazdasági világégés, meg az azt követő, bő fél évtizednyi sanyargás után igazi felüdülés volt az ország szerencsésebb felének az utóbbi pár év makroökonómiai fellendülése. A dzsídípí négy százalék felett, a foglalkoztatás rekordon, a munkanélküliség rekord alacsonyan, a bérek kétszámjegyűen hasítanak, velük együtt a fogyasztás is, etcetera, etcetera: mindezek a körülmények lassan ölő méregként oldották a kormányváltó hangulatot. Úgy látszik, azt a luxust még nem meri megengedni magának az ország, mint néhány nyugati, hogy jól dolgozó, de korrupciós ügyekbe keveredő kormányokat elzavarjon. Amíg a gazdaság nagyjából sínen van, és bennünket nem sanyargattok, addig nyugodtan lophattok – így szól Orbán és a „nemzeti középosztály” nemhivatalos társadalmi szerződése.

Végre elszabadult az igazi kampánypokol Magyarországon, ezerrel dübörög a választási kampány, zajlik a nagy össznépi sárdobálás, pont szerény blogunk maradna ki a jóból, amikor egy hét múlva esedékes az esedékes? Na ugye.

Úgy tűnik, a politikai és médiaelit momentán árnyékszéknek használja a nemzeti közbeszéd nagy ventillátorát. Úgy kimaxolták minden oldalon a politikai fospumpát, és ömlenek nyakra-főre a „botrányok”, mint az elmúltharmincévben talán még soha. Bár a Simicska-média utóbbi hetekben bemutatott szőnyegbombázására a Fidesz-sajtó próbált vissza-visszalőni, az ő médiájuk névtelen tanúkra, zavaros hangfelvételekre és szóbeszédekre alapozott „botrányai” csak mérsékelten eredményesek az előbbiek tényekkel, dokumentumokkal, számokkal igazolt, kínos sztorijaival szemben. Nem is csoda, hogy megindult a Fidesz-tábor lassú bomlása – ám erősen kérdéses, hogy ez a bomlás a következő egy hétben elég lesz-e az Orbán-uralom megdöntéséhez. A Fidesz mély gyökereket eregetett a magyar társadalomba, és hivatalos képviseltjük, a nemzeti középosztály is igen-igen nehezen ereszti el évtizedes kedvence, Orbán Viktor kezét.

Valószínű, hogy a politika működése sokkal jobban hasonlít a közgazdasági értelemben vett piacéhoz, mint azt gondolni szoktuk. Minél több szabadon elkölthető jövedelme van valakinek, annál inkább figyel a minőségre, és így van ez a politikában is. Ezért is szerelmes a diplomások nagy többsége az aktuálisan hatalmon lévőkbe; a Fidesz a magyar politika Apple-je, a szó jó és rossz értelmében egyaránt. Mindenben, amiben a politika „minősége” objektíven mérhető, a Fidesz a király: koherens politikai döntéshozatal, hatékony döntés-végrehajtás, hatékony kormányzás, légmentesen záró kommunikáció, minőségi politikai marketing.

Némi zavar csak akkor keletkezik az erőben, amikor fel-felsejlik: a közjavak és komplett gazdasági ágazatok párt- és családközelbe pumpálása is éppen ilyen „csúcsminőségben” zajlik.

Szűk egy hónap múlva esedékes a szűk egy hónap múlva esedékes, és végre megbolydultak kicsit a magyar közélet golyói. Meghasadt a NER, mert egy város azt mondta: elég volt. A választók olyan durván meghódmezővásárhelyezték a fideszes politikai és értelmiségi elitet, hogy azóta is, ha nem a tévének nyilatkoznak éppen, csak a sebeiket nyalogatják serényen.

Pedig milyen álomszerűen indult ez a kampány a narancspárt számára!

A három évvel ezelőtt villámgyorsan felhúzott határvédelmi kerítéssel és a szigorú jogi határzárral olyan mintaszerűen állították meg a balkáni útvonalon akkoriban napi sokezrével közlekedő menekült- vagy migránstömegeket (kinek mi, aláhúzandó), hogy erre a sztorira aztán rá is húztak 1 db népszavazást, 3 db nemzeti konzultációt, és számos plakátkampányt. Ennek eredményeképpen az elmúlt években, ahogy azt egy bizonyos néhai mondaná, a sz…ból hozták vissza a kormányzást (ami a simicskátlanodás okán vergődött a csőd szélén akkoriban), sőt úgy lenyúlták az addig radikális Jobbik szavazótáborát, hogy utóbbi azóta is csak néppártosodni próbál kínjában. Több éves kemény munkával tehát nettó bevándorlásellenes párttá avanzsált az Orbán-féle „polgári szövetség”; politikusaik tényleg már a rigó füttyéről se tudnak úgy nyilatkozni, hogy ne migránsozzanak, sorosgyörgyözzenek is egyet mellé.

És a szép rendpárti sikerek mellé az utóbbi időben nem kevésbé látványos gazdaságpolitikai eredmények is társulni kezdtek.

Lassan szűk másfél hónapra leszünk az április 8-án esedékestől, és nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesznek addig a Stop, Soros! kommunikációs csodacsomagon kívül nem nagyon lesz más üzenete a jónép irányába.

És itt most megint felmerül az egyszeri tévénézőben, hogy akkor ez most kinek és miért is jó.

Annak ellenére ragaszkodnak a Soros György-tematikához, hogy az már nagyjából senkit nem érdekel, és mint az éppen Hivatalban Lévő is utalt rá tegnapi évértékelőjében, lenne mivel dicsekedni a fideszes „elmúltnyolcévből” is. Dzsídípí-növekedésünk a szomszéd dákok után a második legnagyobb az EU-ban, a havi fixik is kétszámjegyűen növekednek, a rendszeres lakossági shoppingolás (fogyasztás) úgyszintén, épülnek az új lakások dögivel, meg atomerőmű és nemzeti stadion, sőt színházba is másfélszer többen járunk, mint nyolc éve. Igaz, az állami elosztórendszer végszolgáltatói (szociális intézmények, kórházak, köziskolák) nincsenek épp jó bőrben, de hát mikor voltak az elmúlt 30 évben?

Nem véletlen, hogy a kormányzópártok egyöntetűen jól állnak a közvélemény kútásóinál is. Elég lenne csak WordArt-stílusban kiplakátolniuk néhányat a szépen kinéző makroökonómiai számokból, és egy pozitív kampánnyal máris simán nyerhető lenne az április 8-án esedékes. Ha ez Gyurcsány Ferencnek is sikerült 2006-ban, miért pont a Fidesz zseniális fiainak ne sikerülne, amikor megvan hozzá minden, pénz, paripa, fegyver? De nem, ők tovább erőltetik a sorosgyörgyözést, és ezzel indulhat is az újabb össznépi találgatós: miért? Kinek áll ez érdekében?!

Bármilyen hihetetlen, de van rá logikus magyarázat.

Bő másfél hónap van hátra a bő másfél hónap múlva esedékesig, és végre kezd kijegecesedni a kristályosodás, hogy milyen ellenzéki formációk fognak elindulni a rajtvonalnál. Lesz egy balközép MSZP-Párbeszéd-Liberálisok szövetség, egy radikálbalos DK-Szolidaritás lista, egy centrista Jobbik, egy zöldpárti LMP, plusz a hét törpe. Ha ez így marad áprilisig, akkor abból egy rossz, meg egy jó hír következik. A rossz hír, hogy ebben a formában az orbánváltás finoman szólva kétséges, a jó hír viszont, hogy legalább a 2014-es, elfuserált ellenzéki összefogósdi nem fog újra megismétlődni.

Kis lépés lesz ez Gyurcsány Ferencnek a politikai felnőtté válás útján, de nagy lépés a magyar politikának, hogy idén tavasztól kezdődően valóban más lehessen. Más, mint amit az elmúlt 30 évben megszokhattunk.

Olyan schifferandrási értelemben MÁS, na.

Keményen lesújtott a huszonegyedik századi magyar dolgozó nép ökle, az Állami Számvevőszék, és nem kímélt semmilyen ellenzékinek látszó tárgyat, csak úgy röpködnek ide-oda a bírság-milliók és százmilliók.

Az egyszeri újságolvasó meg megint nem teljesen érti a dolgot: ha a Fidesz a galaxis összes közvélemény-kutatása szerint úgy vezet, mint Hosszú Katinka a vegyesúszó falubajnokságon, akkor miért is jó nekik ez a legújabb nyilvánvaló botrány? Legalább magukat is megbírságolták volna kicsit, mondjuk egy áron alul megvett gyurmaradír miatt, jelképesen ötszáz forintos büntetéssel, csak a látszat kedvéért! De nem, nem és nem!

Gulyás Gergely narancsfrakció-vezető meg is mondta a baloldal önsanyargató tévéjében, hogy ez az ügy bizony kínos a Fidesznek, az ellenzéknek pedig tök jó, mert mártírt csinál belőlük. Persze abból, hogy ezt éppen Gulyás adta így elő, sejthető, hogy éppen az ellenkezőjét gondolja a dologról.

Bizony, más logikák húzódnak meg itt a háttérben!

Végre lefújták a Soros György-féle konzultációkampányt, és most hogy lefújták, jól érezhetően légüres térbe keveredett a kormányzati kommunikáció. Lesz még egy-két konzultációs eredményismertető, amik már csak enervált afterpartik lesznek az elmúlt év xenofób hajcihőjéhez képest. Megtudjuk, hogy melyik kérdésre lett 99,9 % vagy 99,5 %  a nemek aránya – na ja, ha már egyszer a résztvevők száma darabra pontosan megegyezik a Fidesz aktuális szavazótáborával, akkor mégis mire számítottunk?

A Soros-téma innentől már csak lefelé fog kókadozni, hiába próbálja maga a mumus milliárdos néhány ezer dolcsiból melegen tartani. Az, hogy egy kis aprópénzből megtámogat néhány jóravaló vidéki civilszervezetet, meg alig olvasott sajtóterméket, messze nem olyan jegecesen hátborzongató, mint maguknak a füstös képű migráncsoknak a megjelenése a magyar pusztában. Hiába alkotta meg rekordgyorsasággal és adta bele bábpolgármesterei szájába a Rogán Antal-féle kommunikációs minisztérium a legfrissebb verbális csodapanelt („bevándorlásszervező irodák”), konkrét bevándorlásszervezés nélkül ez már nem lesz annyira penge, mint lett volna régen, a nagy népátvonulás idején.

Friss és valós Soros- és/vagy menekült-rémhírek nélkül a fideszes fóbiakommunikáció ugyanúgy kontraproduktívvá válik, mint a tavalyi, túltolt népszavazási kampány idején. Hasonló súlyú, hálás nemzetközi figyelmet kiváltó ügy legfeljebb az ukránok legújabb kori, európai értelemben vett szívatása lehetne az Orbán-kormány részéről, de ez egyrészt nem érdekli annyira a népeket, másrészt véletlenül még igaza is van Szijjártó Péter küküminiszternek a témában. Daliás atlantizmus álcája mögé bújva nemzeti kisebbségeket kulturgenocidálni bizony nagyon nem szép dolog. Hol itt a botrány, hol van itt népi-urbánus konfliktus? Sehol.

Repül a bálna, érik a narancsbukta.

Idestova öt hónapra vagyunk az öt hónap múlva esedékestől, és a közvélemény kútásói már megint többéves rekordokon mérik a kormányzópártot. Megy is emiatt az össznemzeti közbeszédben a nagy brühühű, meg a nagy muhaha: a dolgok okainak magyarázata széles skálán szóródik, annak is főleg a szélein. Hogy az Orbán Viktor kimosott agyú zombihadserege akkor is a vezérre szavazna, ha ezentúl mindenkinek kötelező lenne NB1-es meccsekre járnia. Vagy másfelől, hogy 500 évente csak egy ilyen mátyáskirályunk adódik, mint a Most Hivatalban Lévő, aranyat pisil, bronzot kakil, isten éltesse sokáig.

Lehet, hogy mint oly sokszor, az igazság most is valahol a két végpont között terül el, komplex formában. Szétfolyó elemzés helyett azonban rétegezzük inkább 11 pontba belefele, hogy minek „köszönhetjük” a magyarok bő 11 éve tartó Orbán-imádatát!