Egységben a nyerő, Orbán lett a viktor: a felcsúti gyors zsinórban harmadszor is berobogott a budapesti Kossuth térre. Kétharmados többséggel uralkodhat még négy évig a rendszerváltó nemzedék utolsó túlélőpártja, a Fidesz. Sokat fogja még a közbeszéd közbeszélni ennek a borzalmas/gyönyörű vasárnap éjszakának (kinek mi, aláhúzandó) a lehetséges okait és következményeit – pont szerény blogunk maradna ki a jóból? Nézzük a tíz közvetlen okot, ami Orbán országlásának legújabb kori folytatódásához vezetett:

1. Orbanomics

Nem vitás, a 2008-2009-es gazdasági világégés, meg az azt követő, bő fél évtizednyi sanyargás után igazi felüdülés volt az ország szerencsésebb felének az utóbbi pár év makroökonómiai fellendülése. A dzsídípí négy százalék felett, a foglalkoztatás rekordon, a munkanélküliség rekord alacsonyan, a bérek kétszámjegyűen hasítanak, velük együtt a fogyasztás is, etcetera, etcetera: mindezek a körülmények lassan ölő méregként oldották a kormányváltó hangulatot. Úgy látszik, azt a luxust még nem meri megengedni magának az ország, mint néhány nyugati, hogy jól dolgozó, de korrupciós ügyekbe keveredő kormányokat elzavarjon. Amíg a gazdaság nagyjából sínen van, és bennünket nem sanyargattok, addig nyugodtan lophattok – így szól Orbán és a „nemzeti középosztály” nemhivatalos társadalmi szerződése.

2. A geopolitikai helyzet fokozódik

A magyar miniszterelnök internacionál xenofób bálvány lett, az elmúlt napokban két világlap címlapján is ott virított – igaz, az egyiken kommunistának, a másikon nácinak titulálták (WTF?), de ez legyen az ő bajuk. Bár Orbán most önálló tényezőnek képzeli magát, valójában inkább csak kihasználják, furkósbot formájában: Putyin vele üti a Nyugatot, Nyugaton meg az extremisták a mainstream pártokat. Persze mi, a pesti kávézók füstös bugyraiban fogant fikanemzet ezen is csak fanyalogni vagyunk képesek, pedig ez igenis messze a legnagyobb nemzetközi befolyás, amit hivatalban lévő magyar politikus az elmúlt évtizedekben elért! A magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez.

3. Konzervatív társadalompolitika

A jó gazdasági eredmények önmagukban nem lennének elegendők, ha az állami bevételek redisztribálásának irányai és arányai nem találkoznának igen széles társadalmi csoportok elképzeléseivel. Bár a Tárki legutóbbi kutatása kissé túlmérte a Fideszt (61 % listára, ahan), abban lehetnek részigazságai, hogy a nagy gazdasági válság után, ami a baloldalt sújtotta, a magyar nép igencsak jobbra csúszott politikai értékrendileg: pártoktól függetlenül a lakosság majd’ fele jobboldalinak vallja magát, negyede centristának, és csak a maradék egynegyed baloldalinak. Innen nézvést érthetőbb a szolidaritási helyett a teljesítményelvet erőltető adózási, családtámogatási, segélyezési, nyugdíjazási politikák főleg a Fidesz-táboron belüli, részben azon kívüli elfogadottsága. A középosztályharc élesedik.

4. Jobboldali médiafölény

A magyar jobboldal klasszikus siráma volt a kilencvenes-kétezres években a baloldal „elsöprő médiafölénye“; innen eredeztethető a média „kiegyensúlyozásának“ programja. Mit se érnének a kormányzati sikerek, ha nincsenek kommunikációs csatornák, amin keresztül el lehet juttatni ezek üzenetét a választókhoz, nem igaz? Mostanra valóra vált a nagy álom, de mint mindent, ezt is jelentősen túltolták: a helyi média teljes és az országos részleges bekebelezése után pontosan ugyanolyan médiatúlsúlyba kerültek, mint amilyen az évtizedekig kárhoztatott baloldali volt. (Közben a semleges újságolvasó, aki „a hír szent, a vélemény szabad” jegyében csak információkra vágyna, míg azok megítélését megtartaná magának, alig-alig talál olvasható médiumot magyar nyelven: csak a propaganda ömlik jobbról is, balról is.)

5. Soros. Migráns. Soros. Migráns. Soros... stb.

2010-ben a „Gyurcsány“, '14-ben a rezsicsökkentés, '18-ban pedig a migráns voltak azok a varázsszavak, amik köré a Fidesz faék mélységű kampányokat felhúzva kikaparta magának a győzelmet hozó aranygesztenyéket. Sőt, az idei sorosgyörgyözésével olyan, hagyományosan passzív, szegényebb vidéki szavazókat is el tudott érni, amilyeneket utoljára talán az akkor még nyíltan rasszista Jobbiknak sikerült 2010-ben, vagy még inkább, a néhai legendás liberálisfaló kisgazdavezérnek, Torgyán Józsefnek '98-ban. Hann „Medián” Endre napokkal korábban jelezte is a tévében, hogy ennek a társadalmi csoportnak a megmozdulása mindent vihet a választáson, és lőn. Ha egy tőmondatban össze akarnánk foglalni az április 8-án történteket, leginkább így mondhatnánk: „A falu eldöntötte.”

6. Fideszes választási rendszer

Sokszor megfejtett igazság, úgyhogy mi is csak röviden érintjük: a Fidesz-hatalom elsőszámú záloga a testreszabott választási rendszere. A trükk lényege, hogy a hagyományosan sokszínű magyar pártéletre ráhúztak egy kétpártrendszerű szavazási szisztémát; az eredmény ismert, a relatív győztes könnyen hatalmas többségbe kerülhet. Lehet arról elmélkedni, hogy egy antidemokratikus szándékkal kitalált, de demokratikus rendszer összességében antidemokratikusnak számít-e, csak épp fölösleges. Bő hat év, kétszer kétharmados vereség után talán ideje lenne az ellenzéknek alkalmazkodnia a valósághoz – hacsak nem azzal akar minket kecsegtetni, hogy várjuk ki türelemmel, amíg a biológia „váltja le“ a Fidesz-rezsimet... (Nem mintha szerény blogunk bárki halálát kívánná, éppen ellenkezőleg!)

7. Ellenzék: a hét orbánista törpe

2014-ben ki lett próbálva az „összefogás”, 2018-ban a „koordináció”, egyik se jött be. Talán már csak egy variáció maradt, a pártunió, de annak is komoly kockázatai vannak, tekintve, hogy momentán az ellenzék soraiban (volt) szélsőjobbos és (létező) szélsőbalos pártok egyaránt leledzenek. Sajnos nem csak a Fidesz, hanem az oppozíció is hatalommániában szenved: egyfolytában a „kormánybuktatás” technológiáján agyalnak ahelyett, hogy világos elveket, értékeket, és abból levezetett egyedi szakpolitikákat képviselnének, függetlenül minden aktuális hatalmi konstellációtól. A Fidesz-tábort utolérni nem, csak megbontani lehet; ehhez viszont a permanens orbángyűlölő bajnokság helyett konstruktív ellenzékiségre lenne szükség, mint ahogy az egy európaiértelembenvett normálisországban szokás. Tudom, tudom, ez a mostani nem az; de egyszer talán csak bele kéne kezdeni, úgy 30 évvel a rendszerváltás után, nem igaz?

8. Neoliberális szociáldemagógia

A Fidesz-rendszer egyik jól kitalált és nehezen megfogható sajátja, hogy miközben a lényegét tekintve kemény neoliberális gazdaságpolitikát folytat, aközben multiellenesnek és népbarátnak propagálja magát. Az szja- és családikedvezmény-rendszerrel, a csökkentett társasági adóval, egyszeri nagyberuházási kedvezményekkel, tao-rendszerrel stb. főleg a társadalom krémjét tömik pénzzel, miközben az állami esélyegyenlőségi szolgáltatások a koncepciótlanság és az alulfinanszírozottság miatt leépülnek. Ezzel szemben jönnek kisebb-nagyobb rendszerességgel az olyan szociális „mézcseppek”, mint a rezsicsökkentés (annak innovatív „téli” változata), nyugdíjas Erzsébet-utalvány osztások, kisebb áfacsökkentések, ingyen tankönyvek, ingyenebéd a gyerekeknek stb., amik kellő erejű propagandával megtolva az állami gondoskodás illúzióját keltik. A Fidesz így legalább részben ki tudja fogni a szociáldemagóg szellenetet a mindenkori baloldali ellenfelei vitorlájából. Hát nem zseniális?

9. Légmentesen záró propaganda

Önmagában a médiatúlsúly kevés lett volna a Fidesz győzelméhez a múlt vasárnap. A Simicska- után bekövetkezett Habony-médiakorszak egy olyan új minőséget hozott a magyar politikába, aminek jelentősége mára vitathatatlanul felnőtt a torzított választási rendszer mellé. Nem puszta ideológiai elfogultságról van itt szó (olyan mindenhol van), hanem a pártközpontból kiadott propagandaanyagok olyan fajta kopipésztjéről, majd nagy mennyiségű terítéséről, írottan és vizuálisan egyaránt, amire utoljára talán a rendszerváltás előtt, az „átkosban” volt példa, annak is inkább a korábbi korszakaiban. Igazi magyarisztáni kuriózum, hogy egy pártlista kétharmaddal tudott győzni egy olyan, nettó hazugságokból felépített kampánnyal, mint amit a Fidesz az elmúlt hónapokban előadott. Legyünk rá büszkék!

10. Az ember, aki nem tud hibázni

Mindezt a gigantikus politikai rendszert, ami nem csak a pártot, a kormányt és az állami hivatalokat, hanem oligarcháin keresztül a magángazdaságnak egy egyre nagyobb szeletét is a saját érdekei szerint mozgatja, csak egyvalaki képes működtetni: igen, Ő, a Most Hivatalban Lévő. Magyar politikusnak utoljára talán valamikor a középkorban volt akkora hatalma, mint most Orbán miniszterelnöknek; politikusi személyiségében olyan legújabb kori történelmi nagyjaink legjobb erényei integrálódnak, mint Horthy, Kádár, Torgyán és Csurka. A nagy Fidesz-konglomerátumot csak ő képes működtetni, mindenki máshoz csak részinformációk futnak be. Mivel hatalma teljesen informálissá, viszont megkerülhetetlenné vált, mára a politikai mozgásába olyan húzások is simán beleférhetnek, mint egy-egy taktikai miniszterelnök-csere, vagy Sándor-palotában költözés.

***

Mi készül itt?

Nem kell ahhoz Török Gáborral keresztezett Nostradamusnnak lennünk (bocs!), hogy rájöjjünk: a Fidesz rövid távon a választási sikereit elősegítő fenti tényezők erősítésével lesz főként elfoglalva. Különösen amíg megvan a parlamenti kétharmaduk: gyorsan kihasználják a frissen szerzett, nagy legitimációt, meg persze az ellenzéki káoszt. Mivel a politikai rendszer egésze az ő szempontjukból jól működik, annak nagyobb felforgatása nem látszana túl értelmes cselekedetnek; inkább afféle „finomhangolások” várhatók.

Kézenfekvő lehet például a választási és pártfinanszírozási szabályok olyan „demokráciát erősítő” átalakítása, ami még jobban díjazza az önálló törpepárti létet (több és könnyebben elérhető pénz, egyszerűbb listaállítási feltételek, esetleg lejjebb vitt parlamenti küszöb). Akkor se esnénk hanyatt a meglepetéstől, ha további torzítások jönnének a szavazás rendjében a Fidesz javára (kis extra gerrimandering, esetleg „családvédelemre” hivatkozva plusz szavazati jog a gyerekek után; blogunk ma már nem tartja valószínűnek, hogy a határon túliak egyéni mandátumot kapnának, bár ki nem zárható ez sem). A médiában az Index és az RTL Klub, az két gerenda a narancsos propagandisták szemében – nyilván újult erővel próbálják majd ezek bezárását vagy felvásárlását elérni.

Külpolitikában a Fidesznek alapérdeke a nekik nagy politikai szerencsét hozó európai migrációs válság megoldásának a lehető legtovább halogatása, persze csak amíg ez a betartás nem veszélyezteti az ország EU-s, vagy a Fidesz néppárti tagságát. Habár mindenkinek jó kompromisszum lenne a kohéziós pénzek elosztását menekültkvótákhoz kötni (cserébe ugye nem „kötelező” a kvóta), Orbánék érdeke nyilván a mostani zavaros helyzet fenntartása. Abban lehet továbbra is jókat halászni.

Egyébként meg megy tovább minden a maga jól megszokott kerékvágásában, nincs itt kérem semmi látnivaló, lehet továbbmenni.