Nagyot ment az utóbbi napokban Botka László és Molnár Zsolt, az MSZP két erősembere. Botka előbb leárulózta a gyurcsofil Molnárt, aztán egy táskahordozóján keresztül további áruló gyurcsofilok komplett névsorának a megnevezését lengette be fenyegetőileg. Deviszont a végül is egy szem néven nevezett gonosz gyurcsányistaként maradt Molnár sem maradt adós a viszontválasszal: dettó lekommunistázta Botkát. Megejtő előadás ez egy posztkommunista párt politikusai között, nem igaz?

De ne szaladjunk ennyire előre, térjünk vissza egy pillanatra a konvektorhoz! Miért is vette elő Botka éppen most azt az elsőre elképesztőnek tűnő forgatókönyvet, miszerint magából bohócot, pártjából meg komplett hülyét csinál néhány hónappal a választások előtt? Nem, nem azért, amiért átlag politikafogyasztóként elsőre gondolnánk, hogy mert ezért kapja a titkos fizetését a Rogán–Habony-féle tájékoztatási minisztériumtól, nem! A helyzet ennél sokkal kevésbé komplikáltabb: Botka minden bizonnyal tényleg a fejébe vette, hogy ő fogja megcsinálni a nagy baloldali rendcsinálást, úgy okoskodván, hogy a Fideszt megverni csakis egy nagy ellen-Fidesszel, vagyis egy elfideszesített MSZP-vel lehetséges.

Ez bizony nem egy minden logikát nélkülöző felvetés, sőt éppen ellenkezőleg!

A Fidesz a magyar legújabbkori történelem abszolút sikerpártja, háromszor nyertek választást a rendszerváltás óta, ebből kétszer kétharmaddal – az MSZP is nyert ugyan háromszor, de kétharmadjuk csak egyszer volt (1994-ben). A sikerrecept annyira kézen fekszik, hogy csak le kell másolni: hatalmas, uniformizált pártszervezet, központilag gyártott, radikális ideológia, fegyelmezett pártsajtó, és kész is vagyunk!

Ezzel szemben az MSZP máig őrzi a demokratikus szocializmus azon nemes hagyományát, amelynek kulturális eredete még az „átkosba” nyúlik vissza. A régi szép időkben, amikor még be volt tiltva minden párt, az MSZMP politikusai jobb híján egymás között játszották el a demokráciásdit; később ez a platformszocializmus átöröklődött a rendszerváltás utánra is. Most Botka mintha úgy döntött volna, hogy gyorsan leszámol e posztkádári ökörséggel (sic!), és hipp-hopp, profi huszonegyedikszázadi média-tömegpártot varázsol az MSZP-ből.

Bárcsak minden ilyen egyszerű volna!

De mennyi időbe is telt Orbánnak, mire a rendszerváltás westernista-bázisdemokrata Fideszéből felépítette a jelenkori gulyáskapitalista állampártot? A nagy átalakulás első látványos jele, amikor a balliberális Fodor Gábor és társai elhagyták a pártot, még 1993-ban esett, az utolsó pedig, amikor a mérsékelt jobboldali Áder Jánost támadta be az akkori majdnem-hivatalos pártlap, 2007-ben. Jóval több, mint tíz év! Íme a nagy, egymillió forintos kérdés: vajon honnan veszi Botka László, hogy le tud vezényelni egy hasonló mutatványt néhány hónap alatt, épp az esedékes választások előtt anélkül, hogy ne a gyors ütemű elkisgazdásodás irányába sodorja a pártját?

Miközben tehát a pálya szélén az MSZP látszólag lelkesen aprítani kezdte önmagát, aközben kint a pályán, mondhatnánk ironikusan, gigászok harca zajlik éppen. Történt ugyanis, hogy végre megérkezett a Jobbik adekvát válasza arra a szomorú jelenségre, miszerint a Fidesz jó ideje egy Soros Györgyöt gyalázó kampánnyal próbálja lenyúlni a radikális párt maradék radikális szavazóit. A megoldás roppant egyszerű: szalonantiszemitizmusra válaszoljunk szalonrasszizmussal! A társadalom cigány részének kizárása a választásokból kétségkívül roppant népszerű gondolat, ám egyúttal tökéletesen kivitelezhetetlen is (demokráciaelv, EU, emberi jogok stb.) Azaz egy ormótlan nagy gumicsont-atombomba, ami után a komplett politikai elit megnyalhatja mind a tíz ujját – nem véletlen, hogy a Fidesz is csak a KDNP-s csicskásain keresztül reagált a felvetésre.

De ha az MSZP vezetésének a következő hetekben sem sikerül kigyógyítania Botkát abból az értelem nélküli, ugyanakkor igen agresszív lefolyású Gyurcsány-fóbiából, amiben momentán leledzik, akkor Vonáéknak sem lesz szükségük rá, hogy újabb kommunikációs trükköket eszeljenek ki a „nemzeti radikális néppárt” fából vaskarika koncepciójának elmagyarázásra. Hiszen Botka a klasszik baloldalt veri szét éppen, liberális pártból meg lassan több van, mint liberális szavazóból. Mire lehullanak a levelek, az egyetlen számottevő ellenzéki erő a Jobbik marad a politikai színpadon, és Vonának nem lesz más dolga, mint kiállni a füstölgő romok tetejére, és bejelenteni, hogy márpedig ő a nagy Leváltó.

Csak az időzítést kell eltalálni, a többit meg majd az idő rövidsége kikényszeríti a többiekből.