Botka László első hivatalos miniszterelnök-jelölti beszédét jól megaszonta, és ott bizony nem kevesebbet állított, mint hogy még hivatalban lévő elődje, Orbán Viktor egyenesen a nemzetet gyilkolja éppen. Az egyszeri meg csak vakargatja a fejét, hogy mégis hogy tudná a Fidesz elnöke egymagában elpusztítani a szegény öreg Magyarországot, amikor ez sem tatárnak, sem szovjetnek, sem Rákosinak nem sikerült, pedig ezek még kérkedtek is vele. Talán az oroszok újbóli beengedésére gondolhatott Botka, merthogy Orbán miniszterelnök az elmúlt években bizonyítottan túltolta kissé a keleti nyalás politikáját. Igen ám, de ha a pancser Putyinnak még az ukrán kísértetállam pár százalékát kitevő donyecki és luhanszki területeket se sikerült maradéktalanul a magáévá tennie, akkor hogy volna képes ugyanerre egy közép-európai NATO- és EU-taggal szemben?

Még a végén az derül ki (mint ahogy az a homo politicus nevű állatfajtával az esetek 99,99%-ában megesik), hogy nem a valóság részleteinek a teljes leképezése volt az elsődleges célja ennek a vídia keménységű beszédnek, hanem a politikai üzenet, a meglévő viszonyok átalakítása. És nem, még csak nem is Orbánnak vagy a Fidesznek szólt ez az üzenet, hanem a két fő belső ellenfélnek: Gyurcsány Ferencnek és Vona Gábornak.

Kétség sem férhet hozzá, hogy egészen múlt szombat délutánig Gyurcsány Ferenc volt Magyarország legkirályabb orbánfalója. Nem volt az a kígyó, béka és gyík, amit Gyurcsány az elmúlt években ne kiáltott volna rá a nálánál szerencsésebb csillagzatú utódjára; épp csak azt nem mondta róla tán, hogy sült kisgyerekeket eszik reggelire. Botka László azonban a szombati nemzetgyilkosozásával egy csapásra vált Gyurcsányferencebbé még magánál Gyurcsány Ferencnél is; bizony, ennyire karakán Orbán-fóbiára még a Feritől sem futotta mostanában. Ahogy mindenki Török Gábora mondaná: ezen a szép, történelmi délutánon bizony balról előzte meg Gyurcsány Ferencet Botka László.

De Vona Gábor sem alhat többé nyugodtan: eddig ugyanis a hazaárulózás, nemzetgyilkosozás régi jó szélsőjobboldali privilégium volt a magyar politikában, és szinte kizárólag baloldali, kommunistá(nak vélt) szereplők irányába volt ildomos alkalmazni. Éppen ezért, ha most versenyre kelve Botkával Vona is elkezdené hungarofóbiával vádolni a Fideszt, az elég furán kalimpálna kifelé az ő szájából, tekintettel a nemzeti radikális közelmúltjára. Ismét Török Gáborosan szólva: Botka nemcsak a DK-t előzte balról, hanem az épp arrafelé versenyző Jobbikot is – jobbról, a járdát letarolva. Szédületes!

Botka László tehát fénysebesen száguldozik afelé, hogy az egyesült ellenzék megbecsült kormányfőjelöltje legyen – márpedig ez a folyamat homlokegyenest ellentétes a Fidesz-féle Centrális Erőtér jól felfogott érdekeivel.

Euromagyarok, magyar euró

A fideszes „proletárdiktatúrának” azonban a kisebbik gondja is nagyobb most, mint Botka László. Sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a számukra bizonyos gazdasági-társadalmi folyamatok, mint pl. hogy hasít a dzsídípí, a foglalkoztatottság rekordmagas, a bérek is hasítanak, és a lakásokat is vesszük, mint a cukrot stb. Mindezek eredményeképpen a középosztály helyzete is egyre inkább stabilizálódik; hétköznapi tapasztalat pedig, hogy ha valakinek az anyagi helyzete stabilizálódik, akkor annak az elmeállapota is egyre stabilabb lesz. Több ideje és ereje marad önállóan gondolkodni, kevésbé szorul majd rá, hogy mások tegyék ezt helyette – mindez természetesen komplett társadalmi csoportokra, országokra is igaz. Biztos feltűnt a Habonyvég Minisztérium jómunkásembereinek is, hogy ahogy erősödik a nemzeti középosztály, úgy lesz egyre européerebb is, és igényeli vissza az európaiértelembenvett polgári politikát a most dívó fideszes juppipopulizmus helyett.

Az is lehet, hogy a minap bejelentett, kifejezetten a középosztály igényeire szabott demográfiai akcióterv ennek a fideszes centrista politikai fordulatnak nyitánya. A váltás óvatos, migránsozással van kikövezve, de lehet, hogy már zajlik is.

Mindenki szorgalmasan dolgozik tehát rajta, hogy akcióképes állapotba kerüljön, mire eljön a nagy őszi választási kampánykezdet: Botka László azon van, hogy megnyerje az ellenzéken belüli és egyben az össznemzeti orbángyűlölő bajnokságot is, míg Orbán maga a szétcsúszó rendpárti politikáját próbálja konszolidálni, ill. kiegészíteni valami mással.

Mindeközben azonban, mivel véletlenül éppen az Európai Uniónak is tagjai vagyunk, az ottani helyzet is elkezdett fokozódni. Történik ugyanis, hogy a régi tagállamok bőszen zsarolni kezdték az újakat azzal, hogy ha nem méltóztatnak tovább integrálódni, akkor bizony jön a kétsebességes lidérc, és még azt is elveszíthetik, amit eddig elértek. A két sebesség közötti választóvonal az euró bevezetése lenne. Mondani se kell, hogy szép dolog a magyar nemzeti függetlenség, de annyit senkinek nem ér meg, hogy a frissen megszerzett egzisztenciáját tegye kockára miatta. Például egy újabb európai gazdasági válság képében, ami persze már csak a perem-államokat érintené, az összeolvadt mag-Európát kevésbé. Éppen ellenkezőleg, mennyivel jobb lenne a havi fixet friss, ropogós euróban kapni, vagy a folyószámlán is az eurókat gyűjtögetni inkább, nemde?!

A Soros Györgyöktől, meg a mindenféle xenomorf bevándorlóktól való félelménél csak egy nagyobb félelme van a magyarnak: az, hogy a generációk óta áhított osztrák életszínvonal elérésének reményéről kelljen végleg lemondania. Ha a németek és a Benelux-államok a következő hónapokban elérik, hogy ennek a reménynek a megőrzése legyen a tétje az euró bevezetésének vagy akár a menekült-elosztási kvóták végrehajtásának, nem lesz kérdés, hogy a magyar választók többsége melyik oldalra áll egy ilyen döntési helyzetben.

És akkor hiába minden mesterterv és rákészülés, meg előzetes kampánystratégia, a parlamenti választások előtti magyar politika is szépen le fog egyszerűsödni: az nyeri a meccset, aki a leghitelesebben hiteti el a választókkal, hogy ő fogja bevezetni a magyar eurót. A Fidesznek lesz egy nagy helyzeti előnye ebben a versenyben: véletlenül éppen ők vannak kormányon. Nem kell a meggyőzésen fáradozniuk, egyszerűen lépni is tudnak.

Nem esnénk hanyatt a meglepetéstől, ha Varga Mihály miniszter valamikor az év második felében váratlan és történelmi jelentőségű gazdaságpolitikai bejelentést tenne…